Tisztelt Egyesület!
Jogász szakembereik válaszai alapján egyértelmű, hogy az idősek bentlakásos otthona építésének leállása
semmilyen összefüggésben nincs a beruházással kapcsolatos rendőrségi feljelentés kivizsgálásával..
Úgy gondolom, hogy célszerű lenne „ Közérdekű adatkérés” keretében megtudni, hogy az építkezés leállítása
eddig mennyibe került a város adófizetőinek.
Tisztelettel: Keserű Imre
Az adatkérés, iratbetekintés folyamatban van,
tájékoztatni fogjuk olvasóinkat!
Tisztelt Molnár József Úr!
Sajnos Én is azon kevesek (sokak) közzé tartozom akiknek el kell menniük ebből a városból mert itt nem tudunk becsületes munkával megélni!
Budapesten dolgozom és 2 hetente,havonta hazajövök mivel szüleim itt élnek.
A budapesti tapasztalat azt mutatja,hogy ott kivitelezhető az, hogy a szemétszállító vállalattól vásárolt zsákokban elviszik a szemetet, vagyis aki nem termel annyit ami igényli a heti szemétszállítási ciklust azoknak a szemétdíjuk a zsákok árával fedezve van és így jóval mondhatni, 85%-AL KEVESEBBE KERÜL A kommunális hulladék elszállítása!
És ez a díj nem a negyedéves díjon felül fizetendő!(Egyébként sok nyugati országban is működik)
Kérdés egy országon belül hogyan lehetséges ilyen eljárásbeli különbség és hogy ez nem minősül e diszkriminatív bánásmódnak?
Ha a törvényi szabályozás erre lehetőséget ad a fővárosban, ez itt miért nem lehetséges?
Vagyis az önkormányzat miért nem teszi lehetővé azon lakók számára az olcsóbb megoldást akik kevesebb szemetet termelnek mert kisebb háztartást üzemeltetnek vagy mert egyedül élő kisnyugdíjasok?
HA PEDIG AZÉRT SZEDIK A DÍJAT MERT AZ INGATLAN LAKOTT akkor ez ingatlan adó nem szemétszállítási díj!
( EZ IS BICSKA NYITOGATÓ HOGY ÉN AZ ADÓZOTT JÖVEDELMEMBŐL FELÉPÍTETT INGATLANOM UTÁN MÉG ADÓT FIZESSEK!!!!!)
Ezt a kis levélkét Ébresztőnek szánom és egy probléma felvetésnek amely megoldásával könnyíthetnénk a lakók anyagi helyzetén és mondjuk, mint rezsi csökken-
tés is alkalmazható lenne!:)
Tisztelettel: Lövei Árpád
Kérdések - vélemények - válaszok
Válasz Lövei Árpád véleményére
Tisztelt Lövei Árpád Úr,
Köszönöm levelét!
Teljesen egyetértek az Ön által leírtakkal, mely szerint egy közösségnek (pl. város) össze kell tartani és egységben kell a polgárok érdekeit képviselni.
Ennek alapja egy tisztességes polgári értékrend, amelynek normái meghatározhatják a közösség mindennapi életét is!
Csak összetartással lehet a célokat elérni, még az Ön által idézett szemétszállítás témájában is.
Fontosnak tartom ezért, hogy a helyi önkormányzati munkában ne felülről érkező pártirányítás valósuljon meg, hanem a választott képviselők önállóan felelősségüket vállalva hozzanak döntéseket.
Ha nem ez az irányítási modell valósul meg a helyi testületben, hanem helyette "parancsra nyomják a gombot" akkor maga az önkormányzatiság intézménye értelmetlenné válik.
Véleményünk szerint ezért nincs helye a politikának és ideológiáknak a helyi képviselő testületben.
A Püspökladány Jövőjéért Egyesület ennek szellemében alkot véleményt a Városunkat érintő eseményekről, közéletről a közjó érdekében!
Honlapunkon olvasható máris néhány közérdekű esemény.
A közelgő önkormányzati választásokon képviselő-jelölteket indítunk, és független polgármester-jelöltet is támogatunk, akiktől elvárjuk, hogy Egyesületünk elveinek és programjának szellemében végezzék a képviselői munkát, megválasztásuk esetén.
Bízzunk abban, hogy a polgárok megértik a közéleti aktivitásuk fontosságát és haladni fogunk előre a közjó érdekében értelmes célok felé, amelytől a közösség élete lesz jobb!
Egyesületünk civil egyesület, így politikai okfejtésbe nem bocsátkozunk.
Sajnálattal veszünk tudomást arról, hogy Ön és Önhöz hasonlóan több millió magyar szülőföldjétől távol talál lehetőséget életének folytatására, mert a korábbi munkahelyek megszűntek ....mára pedig csak Angliába már több százezer magyar ember vándorolt ki.
Üdvözlettel: Molnár József